Először Lázár Istvánék–Vathy Zsuzsiék otthonában találkoztam vele. Azután elmaradtak a találkozók. Most eljött mesélni a bolyaisoknak: A franciák egy része nem értette 56-ot. Sartre sem. Úgy vélte, hogy cserbenhagytuk a Szovjetuniót. Camus értette, mert ő Algériában, gyarmaton élt. A franciák ma letagadják, de én tanú vagyok rá: az egyetemi Mamillon menzára egy ideig nem engedték be a magyar diákokat, mert fasisztának minősítették őket. Én nem zavartattam magam, átmentem az izraeli étterembe, ott mindenki magyarul beszélt. Célul tűztem ki, hogy franciául megírjam a forradalom igaz történetét. Kényszerből váltam francia íróvá. Egy felhívásra kerültem egy trópusi egyetemre, Porto Ricóba, ahol azután 36 és fél évig tanítottam. Ekkor álltam vissza a magyar nyelvű írásra. Megfigyeltem, hogy a tanult nyelv megkopik, de az anyanyelv nem. Porto Ricóban főként az egykori fekete rabszolgák dédunokáit tanítottam. Az amerikai állampolgárságot azért vettem fel, különösebb angol nyelvtudás nélkül, hogy nyugodtan hazajárhassak. Sokan azt gondolták, hogy mi ott, nyugaton gazdagok lettünk. Akik írásból éltünk, nem lettünk gazdagok. Nekem a családomban öt kocsi van, de nekem soha nem volt. Nekem egy jól megírt bekezdés jobb, mint egy sebességváltó. Idős vagyok, néha elfelejtem, hogy miért is kezdtem bele egy mondatba. Ha itt van a feleségem, ő segít. Nagyon szeretném még megírni a gyarmatok történetét, a gyarmaton töltött időszakom délutánjait, a tanítványaimat, mert ezzel adós vagyok. 
Itt hozzászólhat!
